Marcafé

Bemutatkozás

A kávé legyen fekete, mint a pokol, erős, mint a halál és édes, mint a szerelem.– tartja a török zmondás, és ez jól összefoglalja mindazt, amit ez az ősi ital kifejez, valamint azt az ízt, amely a kávét egyedivé teszi. A kávé az arab „qahve” szóból származik. Az iszlám hódítással együtt terjedt, és az országok többsége veszélyesnek tartotta. Mi azonban sosem kételkedtünk kiváló tulajdonságaiban. 
Marcafé
 alapításakor 1942-t írtunk.

Célunk egy álom megvalósítása és egyben egy önmagunknak tett fogadalom megtartása, vagyis egy, kizárólag a világ legjobb kávéiból késlt keverék összeállítása és érkesítése volt. Az álom valóra vált, a fogadalmat megtartottuk, köszönhetően ezen ősi ital iránt táplt szeretetünknek, a szenvedélynek, mely az idők során vérünkké lt, a tapasztalatnak, valamint a folyamatos és radhatatlan kutatásnak a munkafolyamatok terén.

lönző elvárások és ízsek teljesítése érdekében a kiváló minőséfolyamatos biztosítását lasztottuk, mint vezérelvet, melyet a termelési folyamat során mutatkozó újszerű megoldásokkal biztosítunk. Az új ízek és aromák megtalálására irányuló folyamatos kutatás, a tradíca kávé keverésének tudományos művészete és a pörlés titka: ezek azok a tényezők, melyek alapján kávénk minősége azoknak is megfelel, akik nem elégednek meg mintakollekciónk egyszerű megkóstolásával, hanem minden egyes kávészemet még a pörlés előtt ellenőrizni kívánnak. A mi filozófnk a részletekre való odafigyelés, még a legjelentéktelenebbnek nő apróság is fontos számunkra, és ez az a tényező, mely megkülönzteti a Marcafé termékeit versenytársaiétól.

Cégünkről

Az olasz kávé szeretete, és az olasz kávékultúra iránt érzett tiszteletünk vezérelt abban, hogy felkutassuk, és bemutassuk Magyarországon ezt a prémium márkát, mely az olasz kávémanufaktúrák igazi gyöngyszeme!

2008-ban kezdtük meg a MARCAFÉ termékeinek hazai forgalmazását, mint kizárólagos magyarországi importőr. Az olasz gyártóval kialakított szoros és kiváló kapcsolat eredményeként egyre több partnerünk ismeri meg, és ismeri el a termékeink és szolgáltatásaink magas színvonalát!
Mára a magyar kávépiac számos szegmensében fellelhetőek kiváló termékeink. Komplett szolgáltatással segítjük partnereinket abban, hogy az igazi kávézás örömét minél több honfitársunkkal megismertethessük. Kiváló kávét csak kiváló eszközökkel és szaktudással lehet elkészíteni. Mindkettőben segítséget nyújtunk a már meglévő és jövőbeni partnereinknek. Olyan rendkívüli kávégép forgalmazókkal állunk kapcsolatban, mint a FAEMA, Nuova Simonelli, La Cimbali. A kávégép még önmagában nem garancia a sikerre, ahhoz a szaktudás is elengedhetetlen. Fontosnak tartjuk, hogy partnereink megismerjék és elsajátíthassák a professzionális kávéfőzés ismereteit, és minél mélyebb bepillantást nyerhessenek a kávé és az azt átölelő kultúra világába. Ennek érdekében barista támogatást nyújtunk, és igény esetén kurzusokat szervezünk partnereink részére.
„A kávé legyen fekete, mint a pokol, erős, mint a halál és édes, mint a szerelem.„ – tartja egy török közmondás. Célunk az, hogy Magyarországon a MARCAFÉ termékeinek köszönhetően minél többen megismerhessék azt az érzést, amit az igazi kávé nyújt a testnek és a léleknek.

Erdélyi György
Ügyvezető igazgató

Tekintse meg termékeinket!

Latest Posts

A Marcafe a tisztességes kereskedelem híve

A Marcafe a tisztességes kereskedelem híve

A Marcafé és a fenntartható jövő… Számunkra is fontos a Fair Trade, tehát a tisztességes kereskedelem. A Hondurasi Ritus válogatással támogatod a Fairtrade kávégyártók azon törekvéseit, hogy biztosítsák a tisztességes árazást, a jó munkakörülményeket, hozzáférjenek az új piaci lehetőségekhez és lehetővé váljon számukra a társadalmi és környezetvédelmi projektekben való részvétel a vállalkozások és a közösségek érdekében.

Read Me
Új, Prémium kávéválogatás

Új, Prémium kávéválogatás

Főszerepben a legfontosabb kávétermelő országok.  Etiópia, India, Honduras (Ritus), Peru, Brazília, Kolumbia kiemelt termőterületeiről, a legkiválóbb kávébabok válogatásával találkozol. Egyedi, a területekre jellemző íz és pörkölés. A Marcafé a fenntartható jövö híve… A Ritus  Fairtrade, azaz “tisztességes kereskedelem” tanúsítvánnyal rendelkező kávé.

Read Me